ADHD-s vagyok, ennek minden előnyével és hátrányával. Egész életemben küzdöttem, magammal és a hibáimmal, a képességeimmel vagy éppen a világgal. Az ellen az érzés ellen, hogy nem vagyok elég jó. Mára képes lettem sok régen hátrányos tulajdonságomat, mint a túlzott érzékenység az előnyömre fordítani. 

A miérteket kerestem. Képtelen voltam, és máig nem tudom elfogadni azokat a mondatokat, hogy „Ez így működik.”, „Ez így van, csak fogadd el és ne kérdezd miért!”, „Ezt így szokás csinálni, és vita nincs.” nem tudok addig nyugton maradni, amíg nyitott kérdéseket, feszítő problémákat vagy éppen elégedetlenséget érzek akár magamon, akár másokon. Bár, igazából, máskor sem tudok nyugton maradni. Meg akartam érteni, hogy az emberek miért mondanak valamit, miért viselkednek valahogyan, és miért gondolkodnak úgy, ahogy. Racionális beállítottságú, matekos emberként nem tudtam az emberi kapcsolatokban kiszámítani és megjósolni, hogy mi, miért és hogyan fog történni. Viszont szenvedélyesen kíváncsi voltam, így az emberek és kapcsolatok működésének tapasztalati megismerése a hobbimmá vált. 

Nem voltam óvatos a megismerésben: a lehető legtöbb élményt szerettem volna megélni, így a spektrum teljes szélességét bejártam, a legmélyebb és legjobb kapcsolódásoktól a veszélyes és káros hatásokig. Ezekre a tapasztalatokra és megélt eseményekre alapozva alakult ki bennem egy strukturált, már-már matematikai, bejóslásokra alkalmas rendszer az emberi működésről. 

Életem egyik legnagyobb kihívásaként indult, ám mind a saját működésem megéléséhez, mind a rendszeremhez óriási hozzáadott értéke volt a gyerekekkel való munkának. Ami, ahogy ez egy ADHD-s ember esetében teljesen hétköznapi, abszolút a véletlenek furcsa összjátékaként indult el. Tanítok gyerekeknek magánóra keretei között matematikát, és dolgozom gyerekek fejlesztésben lóval – ez legalább 10.000 órányi tapasztalat az elmúlt évekből. 

Minden gyerek, akivel találkoztam és dolgoztam, egy egyéniség. Egyediek. Ahogyan minden család más volt, eltérő rendszereket alkottak. És minden alkalommal más út vezetett hozzájuk, hogy igazából kapcsolódni tudjunk. Nem a matematika tanítása, vagy a labdákkal való játék volt a legnehezebb feladat, hanem az együttműködés. Megismerni és átlátni a különböző rendszereket, ez volt az első lépés. Majd mintázatokat deriválni és ezeket felismerni, hogy a lehető legtöbbet és legérzékenyebben, az adott helyzetnek legmegfelelőbben tudjam adni. Gyakorlat, tudás és leleményesség – ezt szeretném tovább vinni és megismertetni mindenkivel. 

Így született meg a filozófiám. Az az életszemlélet, hogy a mában élve, élvezni kell, ami jelen van, de keretben kell gondolkozni és biztos alapelemekre, strukturáltan építeni a jövőt. Nem maradhatnak hézagok, elnyomott bizonytalanságok, mert akkor a rendszer előbb vagy utóbb, de összeomlik.

Van, ahol pontosan meg tudom mondani milyen elemek hiányoznak a másik rendszeréből, és segítek ezt pótolni. Ilyen a matematika.